Vissza az archivumba

Beszámoló jelentés a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete (KKKE) 2009-2010. évi tevékenységéről

A KKKE vezetősége 2006. december 12-i megválasztása óta tevékenykedett. A 2008. december 2-ai közgyűlés elfogadta a négyéves ciklus első feléről, a 2007-es és 2008-as év tevékenységéről készült beszámolót, így a mai közgyűlésen az elmúlt két év tevékenységéről készült beszámolót ismertetem, s néhány esetben utalok vissza korábbi történésekre. Az egyesület vezetése 6 tagú elnökségből és 3 fős ellenőrző bizottságból állt.

Az elnökség 6 tagú

Elnök: Szabó Judit (Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr),

Tagok:

Ferenczi Vera (Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, Győr)

Gyurics Zoltánné (Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár)

Ormosi Anikó (megválasztásakor a NyME Központi Könyvtára, Sopron, ma nyugdíjas)

Orbánné Kalmár Judit (Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron)

Sándor Viktória (Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Csizmadia Andor Jogi Szakkönyvtára)

A titkári feladatokat Ferenczi Vera látta el.

Az elnökség munkáját 3 fős ellenőrző bizottság segítette.

Az ellenőrző bizottság tagjai:

Nagy Mária elnök (Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, Győr)
Berente Erika (Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr)

Ludvigné Üveges Judit (Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár)

Az elnökség éves munkaterv alapján dolgozott, 2009-ben és 2010-ben is háromszor, azaz összesen hat alkalommal tartottunk vezetőségi ülést, de e-mailen, a KKKE belső levelező listáján, telefonon és személyesen is rendszeresen konzultáltunk egymással különféle intézkedést igénylő ügyekben.

A KKKE és az MKE - mint két önálló szervezet - együttműködését a 2006. decemberében kötött együttműködési megállapodás szabályozza. Önálló egyesületként nem választhatunk tanácsi képviselőt a Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) tanácsába, de a tanácsülések jegyzőkönyveit rendszeresen megkaptuk, így folyamatosan tájékozódhattunk a tanácsüléseken történtekről. Az MKE 2006-os alapszabálymódosítása értelmében 2007. január 1-jétől a KKKE-ben regisztrált egyéni tagok az együttműködési megállapodás alapján, MKE-tagdíj befizetése ellenében lehetnek tagjai a Magyar Könyvtárosok Egyesületének. MKE-tisztségviselőnek, ill. küldöttnek is csak az választható, aki MKE-tagdíjat fizet.

A KKKE 2006-os tisztújító közgyűlésén az MKE tagdíjat fizetők maguk közül küldötteket választottak az MKE küldöttközgyűlésre. Az így megválasztott egyéni küldöttek rendszeresen részt vettek az MKE küldöttközgyűlésein, ahol az MKE testületi tagdíjat fizető intézmények képviselői is jelen voltak.

Egyéni küldöttek:

Ferenczi Vera, (Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, Győr)

Szabó Judit, (Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr)

póttag: dr. Horváth József, (Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár, Győr)

Az MKE küldöttközgyűlésein az éves közhasznúsági jelentéseken és az ellenőrző bizottság beszámolóján kívül szakmai előadások hangzottak el, így 2009. május 7-ei közgyűlésen szakmai előadást tartott Dobó Katalin az OSA Archívum főkönyvtárosa, a Könyvkockától a Párhuzamos Archívumig. Az OSA Archívum legújabb projektjeiről témakörben. A 2010. május19-ei küldöttközgyűlésen A könyvtárügy eredményei és helyzete címmel Rónai Iván az OKM főosztályvezető-helyettese tartott előadást, Payer Barbara pedig Menetpályázat - közös távoktatási felület címmel mutatta be az OSZK KI új internetes felületét. A 2010. október 25-én tartott küldöttközgyűlésen Dr. Boros Anita a Közbeszerzések Tanácsa Nemzetközi és Oktatási Főosztály vezetőjének előadását hallgathatták meg a kollégák A közbeszerzési törvény módosulásai, a közbeszerzési moratórium hatása a pályázatokra címmel. Sor került az MKE alapszabályának módosítására is.

Az MKE rendezvényeiről folyamatosan tájékoztattuk tagtársainkat: 2009. június 19-én az MKE I. Tatai Vándorgyűlésének 40. évfordulója alkalmából emlékülést rendeztek Tatán. A vándorgyűlés 2009. július 9 - 11. Debrecenben volt, témája: "Könyvtárosok a tehetségekért - a reformációtól napjainkig." A rendezvény egyben tisztelgés volt Kálvin születésének 500. évfordulója előtt. A 2010-es vándorgyűlést Baja rendezte július 15 és 17 között Kultúrák találkozása - könyvtárak és könyvtárosok a kölcsönös megértés szolgálatában címmel. Egyesületünk 2009-ben az útiköltség, 2010-ben pedig a részvételi díj kifizetésével támogatta a vándorgyűlésen való részvételt. 2010. november 25-én konferenciát tartott a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 75 éves jubileuma alkalmából.
Igénybe vettük az MKE továbbképzéseken való részvételi lehetőségeket is. 2010-ben 4 főt delegáltunk az MKE által szervezett pályázatíró tanfolyamra.
A budapesti nemzetközi könyvfesztiválon immár hagyománnyá vált a Könyvtáros Klub keretében szervezett szakmai program. Szervezője az MKE a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése felkérésére. Az itt zajló bemutatók és konferenciák szép számú érdeklődőt vonzanak, köztük egyesületünk tagjait is. A meghívókat, melyek ingyenes belépést tesznek lehetővé a könyvfesztivál teljes ideje alatt, biztosítottuk kollégáink számára az intézményeken keresztül.

Tagdíjak, taglétszámunk

A KKKE tagdíj összege:

aktív dolgozóknak: 3000 Ft,
nyugdíjasoknak, tiszteletdíjas könyvtárosoknak, gyeden, gyesen lévőknek: 1000 Ft.


Ha valaki emellett az MKE-nek is tagja kíván lenni, be kell fizetni az 1000 Ft, ill. 500 Ft MKE tagdíjat is. A testületi tagdíj a KKKE esetében 10 000 Ft, az MKE 20 000 Ft-os testületi tagdíjat állapított meg, mindkét szervezethez tartozás 30 000,-Ft.
A fent elmondottak alapján:

2009-ben 87 fő tagja volt az egyesületnek, ebből 30 fő fizetett MKE tagdíjat is.
2010-ben 92 fő fizetett egyesületi tagdíjat, ebből 28-an fizettek MKE tagdíjat.
Aki további szakmai szervezet munkájában is részt kívánt venni, igény esetén a regisztrációs szándékot továbbítottuk az adott szervezethez, és a továbbiakat már az a szervezet intézte (regisztrációs díj beszedése stb.).

Az MKE tagdíjat első alkalommal fizetők számára kértünk plasztik tagkártyát, s azt minden MKE tag meg is kapta. 2009-ben 11 és 2010-ben 8 új egyesületi tag kérte felvételét az MKE-be.

A befizetett egyéni tagdíjak alakulása:
2009-ben: 230 500 Ft, ebből a KKKE tagdíj: 203 000 Ft, MKE tagdíj: 27 500 Ft.
2010-ban: 242 500 Ft, ebből a KKKE tagdíj: 215 000 Ft, MKE-tagdíj: 27 500 Ft.

2009-ben 5 testületi tagunk volt:

A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár (Győr) és a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár (Győr), mint az egyesület munkáját segítő háttérintézmények posta, telefon, és egyéb a működést segítő költségek révén természetbeni hozzájárulással fizettek testületi tagdíjat, folyamatosan támogatják az egyesület munkáját. Ezúton is köszönjük segítségüket!

1. Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtára, Győr 10 000 Ft

2. Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár 10 000 Ft

3. Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron 10 000 Ft

2010-ben a testületi tagok száma 6-ra módosult, a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár (Győr) és a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár (Győr) mellett további 4 intézmény lett testületi tagja az egyesületnek:

1. Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtára, Győr 10 000 Ft

2. Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár 10 000 Ft

3. Ny-mo.-i Egyetem Központi Könyvtára, Sopron 10 000 Ft

4. Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron 10 000 Ft

Míg korábban az egyesületünknél testületi tagdíjat fizető valamennyi intézmény automatikusan az MKE-nél is testületi tagként szerepelt, 2007-től csak azok, akik 20 000 Ft-os testületi tagdíjat fizettek az MKE-nek. 2009-ben és 2010-ben is 3 intézmény (Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Huszár Gál Városi Könyvtár és a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtára volt az MKE testületi tagja.

Az egyesület tagjai az előző évekhez hasonlóan továbbképzéseken és tapasztalatcsere látogatásokon bővíthették szakmai ismereteiket. Időrendi sorrendben szeretném ezeket felidézni.

Szakmai továbbképzések, tapasztalatcsere látogatások:

2009.:

  • 2009. április 17-én a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete közös szakmai konferenciát szervezett Somorján Közép-európai könyvtárak a XXI. században címmel. Előadások: A korszerű könyvtár helye a kulturális intézmények sorában (Dr. Bartos Éva), A könyvtár megváltozott szerepe az informatika korában (Takáts Béla), A versenyképes könyvtáros szakmai és emberi kvalításai, a könyvtárosok partnerségi kultúrájának fejlesztése és erősítése (Dr. Hangodi Ágnes), A szlovák kulturális kormányzat könyvtárfejlesztési elképzelései (Végh Norbert), A könyvtáros szakma legfontosabb kérdései és feladatai napjainkban Európában (Bakos Klára), A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének szakmai programja, tervezett feladatai az elkövetkező időszakra (Halász Péter). A NCA által támogatott rendezvény résztvevői: a Magyar- és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének tagjai, az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének, az MKE Pest Megyei, Komárom-Esztergom Megye, Vas Megye és a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesületének tagjai. Egyesületünk képviseletében 16-an vettek részt a rendezvényen. Egyesületünk társszervezőként segítette a rendezvény létrejöttét.
  • 2009. április 21-én továbbképzést tartottunk Az internetes tájékoztatás és kommunikáció témában. Koltay Tibor A hálózat használata a tájékoztatásban, Szalóki Gabriella Virtuális együttlét, valós siker: az online közösségek címmel tartott előadást.
  • 2009. május 26-ára Pannonhalmára szerveztünk kirándulást. A programban szerepelt tárlatvezetés az Apátságban, a Milleniumi emlékmű és az Arborétum megtekintése, látogatás Hefter László üvegművész galériájában és egy könnyű ebéd mellett baráti beszélgetés.
  • 2009. június 19. az MKE I. Tatai Vándorgyűlésének 40. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen 9 egyesületi tag vett részt. A program: "Ment-e a könyvek által a világ elébb?" (Petrozsényi Eszter), "Ment-é a világ előbbre a vándorgyűlések által?" (Papp István), A jelen könyvtárszakma feladatai, kihívásai - reményei (Bakos Klára), Az első vándorgyűlés és a tatai könyvtár (Márkusné Sinkó Ildikó), Az MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének elmúlt 40 éve (Kissné Anda Klára), Emléktábla avatás és városnézés.
  • Az őszi könyvtári héten, október 6-án a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár és az egyesület közös szervezésében szakmai továbbképzés keretében bővíthették ismereteiket tagtársaink. Az előadások az Olvasás - Irodalom - Információ témakört járták körbe. A következő előadások hangzottak el:
    • Az olvasáskultúra múltja és jelene (Gereben Ferenc - Pázmány Péter Tud. Egyetem)
    • Tartalomszolgáltatás, értéknövelő honlapok kapcsán az olvasáskultúráról (Mann Jolán - OSZK, MEK)
    • Digitális Irodalmi Akadémia szerveződésének és működésének elvei, feladatai (Radics Péter - PIM)
    • HUMANUS. A Határtudományi Tanulmányok és Cikkek Adatbázisa (Tamás Kincső - OSZK)

  • A Könyvtári Hét szakmai kirándulása 2009. október 9-én volt. Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár - Nádasdladány volt az úti cél, szakmai programként a fehérvárcsurgói Fejtő Ferenc könyvtárat tekintettük meg.

2010.:

  • 2010. április 20-án Az OLVASÁS címmel szerveztünk továbbképzést. A programban szerepelt az ADORE programról (Dr. Steklács János), Ünnepelve olvasni - az olvasás ünnepe (Hock Zsuzsa), és Olvasásnépszerűsítő programok (Kelemen Endréné) címmel előadás.
  • 2010. május 18-án Szombathely - Kőszeg - Velem útvonalon kirándultunk és a szombathelyi Egyetemi Könyvtárban tettünk látogatást.
  • A Könyvtári Hétre a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárral együttműködve szerveztünk továbbképzést. Október 5-én előadásokat hallgathattak meg a résztvevők:
    • Kötelező olvasmányoktól a szívesen olvasott könyvekig. Merre tart a gyermekpróza? (Dr. Gombos Péter Kaposvári Egyetem)
    • De mi lesz velünk az olvasás után? (Dr. Fűzfa Balázs NYME Savaria Egyetemi Központ)
    • Magyar könyvtártörténeti kronológia 996-2007. Vendég: Gerő Gyula, a kötet összeállítója.

  • A könyvtári héten, 2010. október 15-16-án Pécsre szerveztünk szakmai kirándulást. A programban a városlátogatás mellett könyvtárlátogatás szerepelt a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (Kaptár) megtekintése.
  • Az idei év utolsó programja a mai, azaz a december 7-ei közgyűlés, az elmúlt évek tevékenységéről szóló beszámoló, illetve az ellenőrző bizottság beszámolója az egyesület tevékenységének ellenőrzéséről és a tisztújítás.

Kapcsolatok, együttműködés:

Az MKE -vel való együttműködésünk a 2006-ban megkötött megállapodás alapján történik. Rendszeresen tájékoztatást kaptunk az országos egyesület tevékenységéről, a tanácsülési jegyzőkönyvekből tájékoztatást kaptunk a tanács munkájáról. Javaslatokat, véleményeket vártak és kaptak tőlünk kitüntetésekre, díjazásokra. Minden MKE-s anyagot továbbítottunk a tagság felé az intézményeken és a vezetőségi tagokon, valamint a honlapon keresztül. A Magyar Könyvtárosok egyesülete 2010-ben alapításának 75. évfordulójához ért, s ebből az alkalomból az egyesület egy jubileumi tanulmánykötet jelentet meg. Ez eredetileg a vándorgyűlésre készült volna el. Nem sikerült, valószínűleg jövő év tavaszán jelenik meg a kiadvány. Ebben az MKE története mellett, a tagszervezetek története, tevékenysége, is megjelenik. Kronológia, tisztségviselők névsora, MKE Emlékérmesek listája, bibliográfia egészíti ki a történeti összefoglalót. A KKKE történetét Sándor Viktória tagtársunk állította össze. Ez az alkalom jó apropót jelentett ahhoz, hogy az egyébként is önálló egyesületi létünk 20 éves évfordulójához érve összegzést tegyünk. A fent felsorolt tartalmi elemeket, kirándulásaink kronologikus rendbe szedett listájával együtt mindenki számára közzé tesszük az egyesület honlapján. 2009-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete pályázatot nyújtott be a NCA-hoz "E-lib" együttműködési rendszer megvalósítás tárgyában. A pályázatban konzorciumi partnerként vettünk részt. Futó projektről van szó. A projekt arra irányul, hogy azonos szakmai területen működő, tevékenykedő civil szakmai szervezetek erősítsék meg egymás közti együttműködésüket az NCA támogatásával. 2009-ben olyan elektronikus felület jött létre a http://www.elibhu.com címen, mely tudásmegosztásra használható az együttműködés gyakorlása során. A rendszer lehetővé teszi az azonnali üzenetküldőn való kommunikálást, e-mailek küldését, fogadását, tárolását, dokumentumok elhelyezését és közös kezelését, hírek közzétételét, közös naptár, eseménytár vezetését, érdeksérelmi jelzőrendszer működését.

Résztvevő szervezetek:

  • Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ),
  • Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE),
  • Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiuma (EKK),
  • Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége (MOKSZ),
  • Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE),
  • Főiskolai és Kari Könyvtárigazgatók Szövetsége (FKKSZ),
  • Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete,
  • Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete,
  • Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE).

A határon túli magyar kollégákkal ápoljuk a kapcsolatokat. Kelemen László, az alsóőri Magyar Média- és Információs Központ vezetője jelenti a burgenlandi kapcsolatot. Kölcsönösen hírt adunk rendezvényeinkről. A szlovákiai magyar kollégák rendszeresen képviseltetik magukat a könyvtári heti rendezvényeken. Útiköltségük fedezésével támogatjuk jelenlétüket. A Nonprofit Információs és Oktató Központ levelező listájának regisztrált tagjaként rendszeresen kaptuk a NIOK hírleveleket. Egy diplomamunka megszületéséhez is segítséget nyújtottunk: a civil szervezetek és a multinacionális cégek kapcsolatát vizsgálta egy hallgató, s ehhez egy kérdőíves felmérésben vettünk részt. 2010-ben megújult honlapunk, arra inspiráljuk az egyesületi tagokat, hogy ezen keresztül kövessék nyomon az egyesületi élet eseményeit. Elérhető a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár weboldalán a WEBAJÁNLÓ menüponton keresztül, vagy a www.kkmk.hu/kkke címen.

Gazdálkodásunk:

Az utóbbi két évben a következő támogatásokban részesítettük az egyesületi tagokat:

2009-ben

  • Pannonhalmi szakmai kirándulás támogatása 500 Ft/fő
  • A debreceni vándorgyűlésen való részvétel támogatása, 5 fő útiköltsége 40.289,-Ft
  • Könyvtári Hét Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár - Nádasdladány kirándulás buszköltségeihez 1000 Ft/fő járultunk hozzá

2010-ben

  • Szombathely - Kőszeg - Velem szakmai kirándulás támogatása 1000,-Ft/fő + az idegenvezetés költsége 7000,-Ft
  • A bajai vándorgyűlésen való részvétel támogatása, 4 fő részvételi díja 23.000,-Ft
  • A Könyvtári Hét pécsi szakmai kirándulásához 13.000,-Ft-al járultunk hozzá
  • Könyvtárostanárok Egyesülete továbbképzésére 1 főnek fizettünk regisztrációs díjat 3000,- Ft

Az elmúlt két év során összesen 228.129,-Ft támogatást fizettünk az egyesület tagjainak.

Folyószámlánkat továbbra is a Duna Takarékszövetkezet győri fiókja vezeti, lekötött betétszámlánkat is ez a pénzintézet kezeli.

Lekötött betét számla 2009.

Nyitó egyenleg

1.099.330,-Ft

Záró egyenleg

1.126.333,-Ft

Éves kamat

27.003,-Ft

Folyószámla egyenleg 2009.

Nyitó egyenleg

474.038,-Ft

Záró egyenleg

384.044,-Ft

Házipénztár egyenlege 2009.

Nyitó egyenleg

14.069,-Ft

Záró egyenleg

15.494,-Ft

Bevételek 2009.

Egyéni tagdíjbefizetés

230.500,-Ft

Testületi tagdíjbefizetés

30.000,-Ft

Kamatjóváírás

29.313,-Ft

Összesen

289.813,-Ft


Kiadások 2009.

MKE tagdíj

27.500,-Ft

Debreceni vándorgyűlésen való részvétel támogatása, 5 fő útiköltsége

40.289,-Ft

Szlovákiai magyar kollégák útiköltsége 3 fő

15.485,-Ft

Kirándulások útiköltség támogatása Pannonhalma, Székesfehérvár

78.400,-Ft

Előadók útiköltsége 2 fő

9.040,-Ft

Előadó szállásköltsége 1 fő

9.500,-Ft

Előadói tiszteletdíjak 6 fő

145.000,-Ft

Protokoll, reprezentáció

22.790,-Ft

Banki kezelési költség

3.375,-Ft

Összesen

351.379,-Ft


2009-ben 61.566,-Ft-tal költöttünk többet mint, az éves bevételünk. 1.525.871,-Ft-al zártuk az évet.

Lekötött betét számla 2010.

Nyitó egyenleg

1.126.333,-Ft

Záró egyenleg november 9-én

1.147.222,-Ft

Éves kamat

20.889,-Ft


Folyószámla egyenleg 2010.

Nyitó egyenleg

384.044,-Ft

Záró egyenleg október 30-án

285.264,-Ft


Házipénztár egyenlege 2010.

Nyitó egyenleg

15.494,-Ft

Záró egyenleg október 27-én

32.614,-Ft


Bevételek 2010.

Egyéni tagdíjbefizetés

242.500,-Ft

Testületi tagdíj

40.000,-Ft

Kamatjóváírás

22.109,-Ft

Összesen

304.609,-Ft


Kiadások 2010.

MKE tagdíj

27.500,-Ft

Bajai vándorgyűlésen való részvétel támogatása, 4 fő részvételi díja

23.000,-Ft

Regisztrációs díj KTE konferenciára 1 fő

3.000,-Ft

Előadói tiszteletdíj 4 fő

200.000,-Ft

Előadó útiköltsége 1 fő

1.650,-Ft

Szlovákiai magyar kolléga útiköltsége 1 fő

4.955,-Ft

Kirándulások támogatása (útiköltség, idegenvezetés) Szombathely, Pécs

63.000,-Ft

Protokoll, reprezentáció

38.255,-Ft

Nyomtatvány

520,-Ft

Banki kezelési költség

3.500,-Ft

Összesen

365.380,-Ft

A 2010-ben 60.771,-Ft-al költöttünk többet, mint az éves bevételünk. 1.465.100,-Ft-al zártuk az évet.

A 4 éves ciklust 1.511.398,-Ft-al nyitottuk, jelenleg 1.465.100,-Ft a pénzügyi mérlegünk.

Az egyesület anyagi helyzete stabil, a továbbiakban is arra törekszünk, hogy ennek fenntartása mellett folyamatosan támogassuk az egyesület tagjainak szakmai fejlődését.

Szeretném megköszönni az intézményvezetőknek, hogy támogatták az egyesület munkáját, lehetővé tették, hogy munkatársaik részt vehessenek az egyesületi rendezvényeken. Köszönöm az egyesület munkáját segítő kollégáknak az önzetlen segítséget, s végül de nem utolsó sorban az egyesület tisztségviselőinek az elmúlt 4 év során végzett munkájukat!

Kérem a közgyűlés résztvevőit, fogadják el a KKKE munkájáról szóló beszámolót. Az elnökség mandátuma lejárt, így az elnökség felmentését is kérem a közgyűléstől.

Köszönöm!


Győr, 2010. december 7.

Szabó Judit
elnök

© 2005-2023 Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete, Győr